tanszek:oktatas:informacios_rendszerek_integralasa:virtualizacio

Virtualizációs technológiák történeti áttekintése

Hagyományos (hipervizor-alapú) virtualizáció története

A hardver-szintű virtualizáció nem újkeletű technológia – gyökerei egészen az 1960-as évekig nyúlnak vissza.

1960-as évek: Az IBM mainframe gépeken megjelent az első virtualizációs megközelítés, például az IBM CP-40 rendszer. Ezek célja az volt, hogy több felhasználó párhuzamosan használhassa ugyanazt a fizikai gépet külön „virtuális gépeken”.
1990-es évek vége – 2000-es évek eleje: A számítógépek teljesítménye lehetővé tette, hogy x86 architektúrán is hatékony virtuális gépeket futtassunk. Megjelentek a kereskedelmi hipervizorok, mint a VMware Workstation (1999), majd VMware ESX, később a Microsoft Hyper-V, Xen, KVM, VirtualBox stb.
2000-es évek közepétől: A virtualizáció központi szerepet kapott az adatközpontokban, szerver konszolidációra, magas rendelkezésre állás elérésére és erőforrás-optimalizálásra.

A hipervizor-alapú megoldások a fizikai hardver fölött helyezkednek el, és lehetővé teszik, hogy több teljes értékű operációs rendszer párhuzamosan fusson, egymástól izoláltan.

Konténeralapú virtualizáció története (Docker és társai)

A konténerizáció gondolata szintén régebbi, de népszerűvé csak a 2010-es években vált.

1979: Az első előfutár a Unix chroot parancs volt, amely képes volt korlátozni egy folyamat fájlrendszerbeli láthatóságát.
2000-es évek eleje: A Linux konténer technológiák fejlődni kezdtek, például:
- FreeBSD jails (2000) – izolált környezeteket biztosított
- OpenVZ (2005) – kernel-szintű virtualizáció Linuxon
- LXC (Linux Containers, 2008) – konténer technológia a Linux kernelre építve
2013: Megjelenik a Docker, amely az LXC-re épült, és egyszerű, felhasználóbarát CLI-t, API-t, valamint könnyen hordozható konténerképeket kínált.
2015-től: A konténeres technológiák robbanásszerű fejlődése, megjelenik:
- Kubernetes – konténerek automatizált menedzselésére
- containerd, CRI-O, Podman – alternatív konténerfuttatók
- Docker Compose, Docker Swarm – összetettebb rendszerek kezelése

A konténeres virtualizáció így a mikroszolgáltatás-alapú architektúrák, DevOps, CI/CD és a felhőalapú alkalmazások motorja lett.

Összegzés

A hagyományos virtualizáció erősen izolált, teljes rendszerekre épít, és hosszú múltra tekint vissza, főként szervervirtualizációra használták.
A konténeres virtualizáció a modern alkalmazásfejlesztés és -futtatás eszköze, gyors, könnyű és ideális a mikroszolgáltatások korában.

	Hagyományos virtualizáció	Konténer alapú virtualizáció
Virtualizáció típusa	Hardver-szintű virtualizáció (hipervizor segítségével)	Operációs rendszer szintű virtualizáció
Futtatott egységek	Teljes virtuális gépek (VM-ek), külön operációs rendszerrel	Konténerek, közös OS kernel használatával
Erőforrásigény	Magas – minden VM saját OS-t futtat	Alacsony – csak a szükséges alkalmazási környezetet tartalmazza
Indítási idő	Lassabb – másodpercek vagy percek	Gyors – néhány másodperc alatt indítható
Izoláció mértéke	Erős izoláció, külön kernel és OS	Közepes izoláció, közös kernel
Rugalmasság és hordozhatóság	Korlátozott – nagyobb méret, OS-függő	Nagyon jó – platformfüggetlen konténerképek, könnyű deploy
Erőforrás-megosztás	A hipervizor szabályozza a VM-ek között	Az operációs rendszer szabályozza a konténerek között
Biztonság	Magasabb – erősebb határok a VM-ek között	Kisebb, de könnyebb frissítés és patch-elés
Példák	VMware, VirtualBox, Microsoft Hyper-V, KVM	Docker, Podman, containerd, LXC

Érdekes video: https://www.youtube.com/watch?v=4RUiVAlJE2w