Videokártya

videó megjelenítők - magyarul videokártyák - talán a leggyakrabban cserélt alkatrészei a számítógépeinknek.

Nem mindig volt erre lehetőség. Az ATARI 2600 számítógépnek például nem volt külön videó megjelenítője. A Commodore 64-nek például volt, de nem túlságosan finom felbontással. A kijelző 40*25 cellára volt felosztva és minden cella 8*8-as felbontású volt.

Az első igazán videó kártya, az úgynevezett Video Graphics Array (VGA) 640×480 felbontásban működött.

Jellemzően 256 kByte alatti memóriával voltak felszerelve.

Természetesen ekkor még az operációs rendszer sem volt grafikus, az igények jóval szerényebbek voltak a jelenlegieknél.

Azután megjelent a Windows nevű grafikus operációs rendszer és megváltoztatta az igényeket.

A videokártyák először a szabványos ISA interfészen keresztül csatlakoztak az alaplaphoz, majd később a jóval gyorsabb sávszélességet nyújtó PCI csatlakozót használták.

Az igazi áttörést az AGP szabvány jelentette, de megjelent a PCI Express is, amely két videokártyát is támogatott egy alaplapon.

A korszakot négy részre oszthatjuk:

Az első korszakhoz olyan grafikai könyvtárak megjelenését köthetjük, mint a DirectX vagy az OpenGL. A 640×480 -as felbontáshoz 16 bites színmélység párosult.

A második korszakban beindult a fejlődés, főleg a számítógépes játékok élvezték ennek minden előnyét. Ekkor jelent meg az első grafikus processzor, amit GPU-nak neveztek.

A harmadik korszak egyértelműen két gyártó óriás csatáját hozta, az Nvidia és az ATI maradt talpon a piacon.

A negyedik korszakban a VGA csatolófelületek mellett elterjedtek a DVI, és HDMI csatolók is.

Rájöttek, hogy több grafikus feldolgozóegység, amely párhuzamosan fut (akár lassabban is), az nagyobb teljesítményt jelent.

Egyúttal arra is ráébredtek, hogy a grafikus processzort nem csak grafikai feladatok megoldására lehet használni, hanem általános célokra is jók

Megjelent a General Purpose Graphical Processing Unit (GPGPU) koncepciója.